2017. augusztus 15., kedd

Négy

órányi kompolás után érkezünk Adamasba, Milosz kikötőjébe. 
Őrületes fejetlenség fogad minket, vagy csak én érzékelem annak a dudálás, 
fütyülés, kiabálás elegyét, abban káosznak tűnő valójában rendben? 
Ótejóég, biztosan jó helyen vagyunk?


Alig tudunk félreállni a sodrásból, hogy a helyi turinformra rárabolhassak: 
van erről fórumos fülesem ugyanis. Nos... Milosz elkényezteti az idelátogatókat. 
Gyakorlatilag fölösleges volt térképet nyomtatni és látnivalók után búvárkodni a neten. 

Ami információ ezekben van, az bőségesen elegendő két hétre.


(Tavernákban, shopokban, utcán, akárhol ingyen beszerezhetők később.)

Tehát Milosz első ránézésre is zajosabb, mint azt a legrémisztőbb álmainkban gondoltuk, 
de nincsen ezzel baj, mert első malőrünk* folyományaként picit még tovább kompolunk.

Kimoloszon majd megtaláljuk a csendet és a békét...


Szállást a bukingon kerítettünk, tengerre néző szobásat kerestünk, íme, ez az. 
A híresen vendégszerető Sardiséktól kilépve ott a tenger, a vak is láthatja**! 


Nem tudom megmondani, hány emilt váltottunk a tulajdonossal az érkezésünk időpontjáról,
 de annak ellenére, hogy jócskán késünk, a szoba nincs készen. Várunk, várunk és újra várunk 
és ekkor már 30 órája vagyunk talpon. Lehet, emiatt vagyok egyre kritikusabb***.

Aztán persze nem lenne már min morognom, mert egy ilyen csodás nászi ágy lesz
 kárpótlásul a miénk, de őszintén szólva egy egyszerűbbel is bőségesen megelégednék.  


A baldachin alatt ájultan alusszuk át a délutánt, majd irány a nyugati part.

Már most szólok, hogy kevésbé pörgős lesz idén a nyaralás, ugyanis úszni tanulok és ennek következtében hosszasabban magasztalok majd mindenféle bícseket és partközeli vizeket.

Ez itt például a jól járható földúton megközelíthető Mavrospila. 
Homokos part, szelíd hullámok, lassan mélyülő tenger, kábé tíz ember


és az első naplemente Aspragremna sziklái között.


Többek között ezért is marad az egyik kedvenc.

 

Másnap délután  (mert a korábbi hagyományokkal szakítva most nem követek időrendet) 
az előzővel szomszédos öblöt keressük fel, melynek neve, Hellinika. A strand totál hasonló 
a tegnapihoz, tehát az ott felsorolt összes jelzőt leírhatnám ide is 
és azáltal válnék még ennél is uncsibbá. 

Időzünk inkább a parton egy csöppet, a valaha itt állt ősi város után kutakodva. 


Már nem, hanem biztosan egykori sír ez itt,


ahová betérnek olykor a strandolók.


Őskori betonból faragódott ki minden, természetesen Poszi habarcsolta****, 


csak aztán jött egy fenenagy földrengés, nem tudni mikor, ami Kimoloszról leválasztotta
a mai Agios Andreas nevezetű szigetet, ezáltal temetve tengerbe az itt elterülő várost. 
Szélcsend esetén állítólag hajóról is felismerhetők a víz alatti maradványok, 
a talpunk alatt csupán az egykori nekropolisz nyomai egyértelműek.


Innen a part irányába tekintve 


valami egészen érdekes képződmény ejti rabul a szemünket.


Akárcsak három óriási gomba.


Szebb, mint a Skiadi, az úgyis kimarad.


Egészen lenyűgöző, 


nagy idők tanúja az ebből a szögből épp óriási gyalu vagy csiga.


Túloldalán Aspragremna, naplemente nélkül,


és cseréptöredékek a közelben, más is gyűjtöget, szelektál, hazacipel.


Kegyeleti okokból***** itt nem fürdünk, és Alikin sem, mert ott hemzsegnek a strandolók,
 sőt, kemping is van, sátortábor a tamariszkuszok alatt, mobilretyó nélkül.
A part csak a Sardis előtt mondható tisztának. 


Végül Bonatsa lesz a kedvencünk: kis kavicssáv után lassan mélyülő, lágy hullámú, homokos part, természetes árnyék, saját fa, akasztós. Ezen a részén strandolók se, bícsbár 100 méterrel odébb. 

Csend, hullámok morajlása, frissítő szelecske.

Jaésavízisteni!


Utolsó nap kötelességszerűen nekiindulunk mi is a keleti partnak, 


de megmondom őszintén, különösebben nem vagyok odáig a szirmatákért, egyiket sem 
tanulmányozzuk behatóbban. Hja, Kimoloszra is kellene minimum egy hét... 
Akkor talán képbe kerülnének a hőforrások és az elefántszikla.


Agios Minas kikötőjének kövei inkább érdekelnek, pedig akkor még nem is tudom, 
hogy az egykori kőfejtő maradványait látom. A 19. században Athen belvárosának 
nagyobbik részéhez innen szállították az építőanyagot.


Azért csak haladjunk tovább, húzódjunk meg egy tamariszkusz árnyékában.


Isten hozott Kimolán, akarom mondani, Prassán.


Kora délelőtt van, az első két komp ugyan megérkezett Miloszról, 
mégis üresek a napágyak meg még a tenger is.


Csobbanás helyett megkerüljük a strandot, balra felsétálunk az emelkedőn.


A lenyűgöző kék-fehér megörökítéséhez nem kell sem szűrő,


sem az utómunkálatokhoz később fotosopp.
Igyekszem úgy fotózni, hogy vágnom se kelljen - lustulok.


A szárazföld irányába fordulva zöldül/barnul a táj, ezt már tudjátok, 
a színek az enyiméi, plussz sziklaüreg, rakott fal,


titkos helyen kistemplom, nagy csoda:


Agios Georgios ajtaja nyitva******.


Ide sem szenteskedni jöttünk, csak egy csöppet megpihegünk, 


kóválygunk tovább a tűző napon, gondolhatjátok... valamelyik kő alatt rejtőzik egy geoláda.


Miután megkerül, jöhet az evickélés, hason lebegés,


szárítkozás, nyafogás,


mert tőlem aztán lehet a szigetnek ez a legszebb, leghíresebb strandja,


visszakönyörgöm magunkat Bonatsára, ahol minden kavics szív alakú,


de még a kövek is. 


Napi Juci.


Kimolos - Kimola, 2017. július 30.

---

*
Előbb szállás, aztán kompjegy, ha fordítva, akkor megspórolunk egy Milosz-Kimolosz oda-visszát. 

**
Az más kérdés, hogy ilyen távolságból nincsen hangja és szag is maximum a tavernában sülő húsból kúszik fel a szobába, de az folyamatosan.

***
Baráti fogadtatásban végül is nem volt hiány, érkezésünkkor Bebe mama átnyalábolt szorosan, azt hittem, 
felkap és megpörget, de ezzel meg is szűntünk neki létezni. Na jó, nem, fizetéskor még szélesebb mosollyal 
tette el a jurókat. Nagyüzemi itt a vendéglátás: csupán kiszolgálásban van részünk az éttermükben is.

(Miazétteremspecialitásamitajánlasz? Ittmindenspecialitás. Beválasztunk hát, 
a tulaj kajánul felhúzza szemöldökét, nem létező bajsza alatt mosoly bujkál, hümmög, ámde bólogat. 
Tálaláskor már tudjuk, miért. Rendeltünk három totál össze nem illő fogást. :)

****
Kimolosnak nevezték a sziget első lakóját, aki Poszeidon lányát, Side istennőt(?) vette feleségül a monda szerint.

*****
El ne higgyétek, mert nem írom meg a folytatást!

*******
Zárt ajtók őrzik a templomocskák kincseit a szigeten, ellenben tiszta mind, mint a patyolat.

2 megjegyzés:

  1. Oh, istenem, de gyönyörű....
    Jövőre Ikaria volt a terv....még átgondolom:)
    Imádom, ahogy és ahol nyaraltok, köszönöm, hogy megosztod itt velünk.
    No meg a Hellasz-on is :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia, Tímel, örülök, hogy beköszöntél! :)
      Igyekszem a többi napról is beszámolni, de eszméletlenül nehéz a képek közül szelektálni. :) Gyere máskor is és köszönöm a köszönömöd!

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...