2017. szeptember 21., csütörtök

Nomármost...

ha olyan gyönyörűségesek az alkonyulatok Miloszon, akkor nyilván 
az ellenpólus hasonló szépségekkel örvendeztet meg minket... Hogy erről 
meggyőződhessünk, virradat előtt fel kell másznunk a kastróhoz. 


Kábé 10 perces sétácska ez tőlünk, szóval nem valami nagy teljesítmény! Időben felérünk,
 két francia srác már ott üldögél, jó hangosan karattyolnak. Itt nem lesz szenvelgés, 
pedig idei nyaralásunkon ma látunk először és utoljára pirkadatot


és kelő napot. 


Fura tünemény: első sugara a Mesa Panagia lépcsőjére csüccsen...


Miloszon fátyol mögött emelkedik szégyenlősen a fény


és szelíden festi narancsra a hófehér falakat.


Lányka itt a nap, halovány és tétova, szép, szép, de...
Milosz az alkonyatok szigete, nem a reggeleké.


Pá, Napocska, később még találkozunk! 
Kőrakások határolják tekintetünket,


kőlépcsők irányítják lépteinket,


a Thalassitra most is megkerülhetetlen. 
Elárvultnak tűnik a nap fénye nélkül...


Tegnapelőtt, amikor a harang alatt csücsültünk, a sok bámészkodó közt feltűnt egy nagyon
 fura, keleti srác. Fel-le rohangászott a kasztró lépcsője és a templom között, itt-ott 
kimerevedett egy feszes pózban és valamit nyomogatott a kezében. Beletelt egy kis időbe,
 míg rájöttünk, hogy önmagát fényképezi távirányítósan. No, ő kiállt a tető legperemére,
 aztán fölmászott a csorba kereszthez támaszkodni és legvégül, amikor a legnagyobb volt 
a tömeg, egy hirtelen ugrással birtokba vette a harangtorony tetejét is. 
Csak minél magasabbra, csak minél veszélyesebbre. 
Ki sérül vagy inkább mi sérül?


Így lehet az egyenesből görbe,


az óriási fügekaktuszból pedig szerelmes üzenetek graffitifala.


A környék tele van tövises kaprival. Különös virágát fényképezve még nem tudom, 
hogy ennek a növénynek a bogyóját eszegetjük a salátákon. A bogyóját, ami valójában 
a még ki nem nyílt virágbimbó, amit olajban, ecetben vagy sós lében pácolnak. 


Mától különben új és fontos tevékenység korlátozza az időnket: strandolunk.
Palechori partjáról ódákat zengenek mindenütt szóban és képben, 
az csak természetes, hogy nekünk is ez elsődleges célpontunk.


Színorgiát várok, vörhenyeseket, okkereket, sárgákat ragyogni a kékkel,


így a fakóbb színek láttán csalódott vagyok. Talán túl erősen süt a nap, talán szűrő kellene, 
de a napszemcsim sem mutat többet, minek csapjam be a saját szemem? 
Augusztus 3-án ilyenek Paliochori sziklái.


A part legkeletibb felén táborozunk le egy jó nagy szikla árnyékában és beletelik egy kis időbe, 
míg leesik a tantusz, ez a pucérok partszakasza. A nudisták ezen a szigeten kizárólag férfiak, 
kizárólag ötven fölötti férfiak, kizárólag pecsenyére égett, ötven feletti férfiak.*
😅

Erre ínycsiklandó sziklák meredeznek az égnek, feltétlen fel kell rajtuk kapaszkodni, 
nincs-e mögöttük egy kevésbé népes partszakasz. Jelentem van, de nem tűnik 
valami hívogatónak, maradunk emitt, amerre visszafotózok, a jól kiépítetten.


Csodásan csapódnak a hullámok


talpam alatt a sziklákhoz.


Egyet csobbanunk, de valami hiányzik nekem, ezért hirtelen elhatározással lelécelünk innen


emide, Agia Kyriaki partjára, 


ahol tamariszkuszok árnyékában húzódunk meg. Lényegesen kellemesebben érzem 
itt magam, nincs az a nagyüzem fílingem, amit az előző helyen éreztem. 
A szelíden hullámzó víz tele van apró halacskákkal: az ilyen-olyan csíkosak közt itt tűnik fel 
először az a szép kékeszöldes, amiről azóta sem sikerült kiderítenem, mi a csuda lehet.

Lebegek, tekintetem a tenger fenekén, ollé!

...

Este 7-kor egy újabb magaslaton


üldögélek, a távolban Plaka és Tripiti.
Tudom, uncsi... 


Pár estém ráment, míg kigugliztam, hol is van ez a hely: 
szenzációs, azt kell mondanom, 180 fokban imádnivaló. 


Látni innen a katakombák bejáratát,


az ókori színházat és a kis Profitis Iliast,


a Thalassitrát és fölötte a Mesa Panagiát,


kicsi visszasétával Tripiti házait,


malmait


és szép, nagy templomát.


A Klimatovouni dombján vagyunk, ahol csak néhány lakóház található,


az egyik előtt kőgyűjtemény.


Több épület elhagyatott,


az egyikből hatalmas, mézédes fügét termő bokor növekedik.


Van erre egy kisebb gazdaság tyúkokkal és zsiráflábú birkákkal


és persze itt áll a templomka,


amiért valójában jöttünk.


Jucus elfoglalja méltó helyét az erkélypáholyban,


kezdődhet a szokásos előadás.


Hátulról kerüljük meg a Panagia Tourlianit


majd elücsörgünk a teraszán.


A szigetkerülő hajók lassan hazatérnek, útjuk lágyan fodrozza a tengert.


Legnagyobb meglepetésünkre a kicsi templom nyitott ajtóval fogad:
komoly kincseket őriz, szép számú tamatát


mécses- vagy füstölőtartót,


és az egyik ikon mögött mostantól még valamit.


Miloszon lehetetlenség olyan helyet találni, ahol egyedül lehetsz ezidőtájt, 
ide is megérkezik háromautónyi siserehad.


Egyikőjük mászékony turista... Birtokba vesz és kattogtat, 
majd szerencsénkre nagyhirtelen távozik a többiekkel.


A Panagia Tourliani nem árulja el neki a titkunkat.


Képtelen vagyok szelektálni 


a következő képek közt,


ezért most itt marad Tónisony


és Asony szemének a tükre is,


meg még a Jucusé is.


Legközelebb itt akarok megszületni.

*
A nők ellenben mind rövidlátóak - vagy csak szemérmetlenek. ;)
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...